EGYKORI JÁTÉKOSAINK

BUZSÁKY ÁKOS

(Budapest, 1982. május 7.) magyar labdarúgó, jelenleg klub nélküli

Az Grund FC 1986 és az MTK ifi csapatában szerezte első élményeit a labdarúgásról. Tehetségére hamar felfigyeltek, mind az MTK felnőttcsapatában, mind a Magyar U21-es labdarúgó-válogatottban jelentős szerephez jutott, utóbbinak kapitánya is volt.

2002-ben szerződött külföldre, a portugál FC Porto együtteséhez, amellyel megnyerte a bajnokságot, a kupát és az UEFA-kupát is.
Ezeknek a győzelmeknek köszönhetően ő a legsikeresebb aktív magyar labdarúgó.

A BL győztes portói alakulatban azonban nem tudott a kezdőcsapat közelébe kerülni, így először kölcsönadták, majd eladták az angol Plymouth Argyle csapatának. Itt hamar a szurkolók kedvencévé vált, az edzője, Ian Holloway is többször elismerését fejezte ki vele kapcsolatban. 2006 augusztusában így nyilatkozott: „Ákos egy nagyszerű játékos: olyan, mint egy varázsló, mindig meg tudja valamivel lepni az ellenfeleket. Sok ilyen futballistára lenne szükségem.”

2007 októberében sikertelen szerződéshosszabbítási tárgyalások után januárig kölcsönben, majd két és fél évre a szintén az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangershöz igazolt.

2012. július 13-án bejelentésre került, hogy Buzsáky elhagyja a QPR-t.

Where next?

Petneházi Márk Petneházi Márk (Hódmezővásárhely, 1988. október 4.), magyar labdarúgó, jelenleg az Nyí

Affiliations

Club sponsors